Vulkánok

 

Ha már a tűzgyűrűbe látogattunk, felkerestünk pár aktív tűzhányót is, szerintem amúgy errefelé nincs olyan, hogy inaktív vulkán max régebben tört ki a többinél. A Lombokon lévő Rinjanit ész érvek alapján kihagytuk, mivel a hegyen a 2 hónappal ezelőtti földrengésben, földcsuszamlások miatt többen életüket vesztették. Amúgy is megfontolás tárgyát képezte a túra, mivel 3-4 napos, elég drága, és baromi nehéz is.

A sok lehetőség közül mi Jáván az Ijent és a Bromot választottuk ki, és néztük meg egyelőre.

Ijen

Az első hegymászás előtt Balin, Kután pihentük ki Komodó fáradalmait (nem földrengéssel képzeltük a pihenést). Baliról eljutni Jáva keleti csücskébe Banyuwangi városába, ami az Ijen kapuja, nem olyan nehéz, de baromi fárasztó, hacsak nem fizetsz be valami szervezett útra. Gondolom, van rá lehetőség Balin. Mi nem kerestük, mivel nem térünk már vissza Bali szigetére.

Reggel 6-kor felkeltünk fogtunk egy Grab taxit és kértük vigyen el minket Ubung busz pályaudvarra. Ez kb 35 percet vett igénybe a borzasztó forgalmi viszonyok mellet már hajnalban is. (kb. 13 km)

Itt ahelyett, hogy bevitt volna minket a pályaudvarra a sofőr túlment azon, megelőzött egy szakadt, rozsdás 15 személyes kisbuszt, majd feltessékelt minket rá, hogy tessék ez megy Gilimanuk felé a Jávai komphoz. Azt hiszem a kicsit távolabbi Mengwi busz állomással jobban jártunk volna, onnan talán nagyobb légkondis buszok közlekednek, de ezt egyetlen helyi sem tudta megerősíteni.

Kifizettük a beugrót a buszra, ahol rajtunk kívül pár helyi ült már. Majd elindultunk, várni nem kellett már mentünk is. Na de hogy? Nyitott ajtóval kb. harminccal, minden sarkon megállva, a helyiek fel-le szálltak, néha a sofőr megállt és elment valahová. A várost elhagyva 35-re gyorsítottunk! Hosszas buszozás után egyszer csak megálltunk, a sofőr felkapta a hátizsákunk és elszaladt vele,mutatva, hogy kövessük, Gilimanuk felkiáltással (onnan megy a komp) és áttessékelt egy nagyobb légkondis buszba. Fizetnünk már nem kellett újra. És már mentünk is megint. A busznak, bár modernebbül nézett ki semmilyen lengéscsillapítása nem volt, szóval vesekövesek irány Balira buszozni.

Végül kb 4-5 óra alatt eljutottunk Bali nyugati csücskébe a Gilimanuk komp állomáshoz. Itt a komp nagyon olcsó és kb 10 pecenként megy egy.  A másik oldalon egy helyi fickó kisteherautó platójára megalkudtunk és azzal tettük meg a maradék 13 km-t Banyuwangi településig a Yellow Homestay-be.

Kicsit kavarogtunk, mert egy kis zsákutcában volt, már a fél város nekünk segített megtalálni.

Roppant barátságos kis egyszerű apartmanházhoz jutottunk, ahol azonnal megalkudtunk az aznap éjszaka a hegyre tartó autóra. Kissé fáradtan elmentünk ebédelni. Ekkor kezdett gyanús lenni Évi, aki már 2 napja hasi problémákkal küzdött. Mostanra nagyon kimerültnek tűnt, és világos lett, ami eddig a meleg miatt nem tűnt fel, lázas! Gyorsan kapott egy lázcsillapítót, meg 2 széntablettát, és lefeküdt aludni, én meg azon agyaltam, hogy mondjuk le a túrát, ami éjjel fél 1-kor indul. Ekkor kb. 16 óra volt. Évi azt mondta nem érdekli mi van, menni akar! Szóval vártuk a csodát. És meg is lett. Éjjel 11-kor Évi felkelt és közölte, hogy minden ok, nincs láza, a hasa is rendben. Így nekiindultunk a hegynek.

Kb. 1 óra autózás után, ami felvisz nagyjából 1800 méterre egy nem európai stílusú szerpentinen megérkeztünk a túra kezdetéhez. Kaptunk egy vezetőt, egy-egy gázmaszkot, akinek nem volt elemlámpája azt is adtak, azután irány előre. Itt jött egy erdei út, amin mély vulkanikus homokban kb. 15-20 %- os emelkedőn kellett menni 3 km-t a sötétben, majd egy km-t lankásabb részen. Ez kb. 3 órába került nekünk. A helyiek kínálnak „taxi” szolgáltatást, ami annyit tesz, hogy kis kézi kocsikban 2 „sherpa” egyszerűen felcibál a hegyre, meg le is, ha akarod.  A hegy tetejére felérve még vaksötét van, ekkor lehet megkezdeni az utat lefelé a kráter belsejébe, ahol a kénbánya és a kék lángok vannak. Az „út” elég veszélyes sötétben, nem is út, hanem csak úgy egy kis természetes ösvény szikláról-sziklára ugrálva. (A kráterbe elvileg tilos lemenni, persze szinte mindenki lemegy, ha már feljött idáig) És sietni kell! Reggel 5 kor, ha elkezd pirkadni többé nem látszanak a kék lángok. Kb. 1 óra alatt lehet megtenni a 700 métert lefelé. Itt azután fogad a kénes gáz. Méterről- méterre egyre sűrűbb orrfacsaró kénszag, ami marja az orrod szemed, lassan mindenki gázmaszkot öltött, itt még segített valamit. Ahogy lejjebb jutottunk lassan a gázból kibontakoztak a kék lángok is, és lehetett látni pár itt dolgozó kénbányászt valamint kénfejtőt. Erre még visszatérek később. A vezető közölte, hogy ma nagyon sok a gáz saját felelősségre mehetünk tovább, persze jön velünk. Hát mentünk. És ott a kráter alján, amikor már mindenki köpköd, köhög, hörög, fulladozik a mérges ködben, egyszer csak fordult a szél és az egész kráter alját vastagon beterítette a gázzal, úgy, hogy kb. 10 centire lehetett látni. A lámpa fénye olyan volt mintha falra világítanál. A vezetőnktől még futotta egy „szemeket becsukni, szorítsátok a maszkot az arcotokra” felkiáltásra, majd jött a pokol. Amit eddig erős gáznak hittünk az friss levegő volt. Borzalmas, éget, mar. Ha kinyitod a szemed ömlik a könnyed, folyik taknyod nyálad, ég a tüdőd, menekülnél innen bárhová, de egyrészt nem látsz, másrészt szakadékok és éles kövek meredek lejtők vesznek körül. Szóval, ha van eszed állsz, szorítod a maszkod, összeszorítod a szemed nem esel pánikba, és várod, hogy forduljon a szél. Sokan nem ezt tették lökdösődve menekülés lett belőle, ijedt emberek a maszkot levéve, öklendezve bukdácsoltak a vaksötétben. Hozzáteszem, a maszk itt már nem véd túl sokat. Mi is kikecmeregtük a ködből és pár értékes a vezetőnk segítségével készített közeli kék lángos fotóval gazdagodva kicsit feljebb mentünk. Ott is jött még pár szélroham, és egyre rutinosabban szorítottuk magunkra a gázmaszkot. Még le lehetett volna menni a kénsav tóhoz, de mi úgy döntöttünk távolabbról csodáljuk, ha egyszer megint kitisztul a szemünk. Felmenni a kráterből már gyerekjáték volt, mert felkelt a nap. Ekkor láttuk már mi is, hogy nézhet ki a kráter alja, ahol a köd belsejében dekkoltunk. A kráterből fel 1 óra, lefelé a hegyről még kicsit több mint 1 óra volt a menetidő. Nem mondom, hogy ez a kaland mindenkinek való, de az biztos, hogy nem felejti el, aki végigcsinálta.

Pár szó a kénhordókról. A helyiek itt napi pár dollárért minden nap leereszkednek a gázba, és míg a túristák jobbára méregdrága túrafelszereléssel jönnek ide, ők flip-flop papucsban, vagy gumicsizmában maximum egy törülközőt a szájuk előtt tartva mennek végig ezen az úton naponta 2x egyszerre kb. 80-100 kg ként felhordva a kénbányából. Azt hiszem, nem tehetem többé, hogy panaszkodjak arra, hogy valami nehéz.

Bromo

Új nap új vulkán a láthatáron. Banyuwangiból Probolinggo városába vonattal tettük meg a 4 és fél órás utat. Probolinggo az egyik hely ahonnan fel lehet jutni a Bromo vulkánhoz. Egy helyes kis hostelben a Clover homestayben szálltunk meg, mert olvastuk, hogy ők szerveznek autókat a hegy lábához. tömegközlekedéssel macerás feljutni, de nem lehetetlen. Nekünk volt olyan szerencsénk hogy sokan voltak a szálláson így egy autót 6-an vettünk bérbe. Így végül jobban, és még olcsóbban is jöttünk ki mintha a macerás tömegközlekedést választjuk. A városban nem sok minden van, de az emberek nagyon kedvesek, mindenki rád köszön, néha fényképezkednek veled. Nincs túl sok turista erre, aki van az álltalában továbbáll, amint a hegyet megnézte és kialudta magát. Mi kimentünk a városba is és körbesétáltuk a kikötői szegénynegyedtől a belvárosig. Mindenütt ránk csodálkoztak, de csak barátságos szavakat kaptunk. Fillérekért lehet enni finomat, csak sör nincs mivel iszlám a terület. Maradtunk a teánál, kolánál. A hostel managere ennek ellenére, kérésre szerzett valahonnan sört pár németnek. Úgy vezeti a kis hostelt, mint valami nagy szállodát, nincs lehetetlen neki, bármit kérsz mindent lehet masszázstól kaján keresztül programokig.

Éjjel fél 3-kor indul az autó, hogy elérjük a Bromora néző kilátó pontot időben, ahol napfelkeltében lehet gyönyörködni a vulkáni kráterbe való belenézés előtt. Az autó itt is csak egy darabig tud elvinni, az utolsó meredek 3-4 km-t magadnak kell megtenni. Először egy nagyon meredek, de betonozott úton, majd lépcsőkön, és egy kisebb sziklafalat megmászva egy hegyi ösvényen lehet feljutni a kilátópontra. Mi legalábbis így mentük, van több lehetőség is. A csodás napfelkelte és a kaldera magaslatról való megtekintése után vissza az autóhoz, ami visszavisz egy közeli kis hegyi faluba, Cemorolawangba. Itt ősöreg terepjáróra pakoltak minket, ami korát meghazudtolva leereszkedett a hegy közepébe, és a holdbéli táj közepén kitett minket mutatva, hogy arra van a vulkáni kúp, amibe benézhetünk. Átkelés egy fekete homoksivatagon, majd egy meredek hegyoldal, végül egy baromi meredek omladozó lépcsősoron felkűzdve magad fogad a csodás látvány, a füstölgő vulkáni kráter, aminek pont a peremén állsz egy kb. 1 m széles ösvényen, és alattad a mélységben folyamatosan bömböl a hegy, valami olyan hangon ami a gyomrodat is megrezegteti. Elképesztően szép és nagyon kicsinek, sebezhetőnek érzed magad tőle, de hát ez mégis csak egy tűzhányó krátere. A kénszag itt is megvan meg a kéngáz is, de közel sem olyan erős, mint az Ijenen. Nagyjából reggel fél 9 körül értünk vissza a szakadt kis terepjáróval az autóhoz.

Itt vége is lett volna a túrának, de kitaláltuk, hogy a visszafelé úton szeretnénk megnézni egy vízesést.

Erről majd a következő bejegyzésben.