Közép és Dél-Vietnám csodás helyei

 

Phong Nha-ból déli irányban folytattuk tovább utunkat Hoi An kis és Da Nang nagy városa felé. Ezek most még külön települések, de lehet, hogy 4-5 év múlva már egy óriási üdülőváros lesz.

Hoi An

Hoi An-ba érkeztünk elsőre. Itt kicsit esősebb hűvösebb idő fogadott minket, de azért a tengerben pancsolás itt sem volt gond hiába a felhős idő. Jó nagy hullámok vannak ezen a környéken és véget nem érő sárga homokos strandok, ezek egy részét fura módon nem hullámtörő gátakkal, hanem part mentén elhelyezett iszonyatos méretű homokzsákokkal védik az eróziótól több kevesebb sikerrel. Nem túl szép látvány. Pár kilométer biciklizéssel azután egy sokkal szebb strandra jutottunk, itt aztán lehetett élvezni a nagy hullámokat a combig, hasig érő vízben. Ami nagyon furcsa volt, hogy a bicikli lerakásáért parkolási díjat kértek! Először kiröhögtem az öregasszonyt, de valóban nem volt más lehetőség, csak adott helyen lehetett lerakni a bringát, itt viszont árgus szemekkel vigyázták őket. Egy másik napon kicsit arrébb álltunk meg és a kis erdősávon keresztül mentünk le a partra, itt kevesebb civilizáció, hasonlóan szép part, hullámok fogadtak és nem volt parkolási díj.

Esténként belátogattunk Hoi An belvárosába, ami a világörökség része. Csoda kis hangulatos hely, teli szabóságokkal, ahol bagóért 1-2 nap alatt méretre készítenek öltönyt az embernek, teli van mindenféle kézműves boltokkal, főleg textil és bőrárukat kínáló üzletekkel. Csatornák vannak mindenfelé ahol, mint Velencében, lehet hajókázni. A vizeken lámpások úsznak, mindenhol a fákon színes világító bambuszból papírból készült lampionok. Óváros, éjjeli kajapiac, szóval igazi turista mágnes. Nincs is hiány belőlük. 90%- uk kínai és koreai, ők valamiért imádják ezt a helyet. És itt valósággá vált a mondás, hogy annyian vannak, mint a kínaiak. Iszonyatos mennyiségű ember próbál bepréselődni a viszonylag kicsi óvárosba. Mi nem is bírtuk túl sokáig, visszamenekültünk a tengerparti kis házikónkba.

Ami itt, és amúgy egész Vietnámban egy tortúra, az a pénzhez jutás automatából. Volt olyan hely, ahol egy francia csapattal együtt próbáltunk kb. 4 különböző automatából kb. 8 féle kártyával pénzhez jutni, sikertelenül. Egyre- másra próbáltuk a kártyákat, már egymást licitálva arany meg mindenféle prémium kártyákat húztunk elő. Végül összesen egy fajta kártyával sikerült pénzhez jutni egy platinum Mastercarddal, az összes többire valamilyen random hibaüzenet volt a válasz.

A vietnámi automaták elég kevés pénzt adnak ki, és elég sokat levonnak a tranzakcióért (az automata vonja le hiába van a kártyáddal ingyenes kp felvételed) A legjobb megoldások: Eximbank automata: max 3 millió dong (kb. 120 dollár), de nincs pénzlevonás, kevés van belőle és kártyából csak a fent említett platinumot ette meg. Másik megoldás a Military bankos automata volt, ami 5 milliót ad ki egyszerre viszonylag alacsony kb. 1.5 dolláros díjért.

Hoi An-ban sokat beszélgettünk a Motel személyzetével, tulajaival. Elmondták, hogy még 6 éve nem volt itt nagy élet, de most brutálisan fejlődik minden rohamléptekben. Ezt majd Da Nang-nál részletezem. Ez a helyi kis családi Moteleknek nem igazán tesz jót, nem tudnak az árakkal versenyezni, és az olcsó helyeket kereső hátizsákosok is elmaradoznak lassan.

Ám nekünk nagyon tetszett Hoi An-i szállodánk. A piac kb. 100 méterre volt, ahol friss halat, húst, zöldséget, gyümölcsöt lehetett venni, és a Motel közös konyhájában azt meg is tudtuk csinálni. A tulaj mutatott számunkra új megoldásokat, pl. a gőzölt hal elkészítésének módját. Igen finom egyszerű és gyors megoldás.

Da Nang

Pár nap után tovább álltunk a kb. 20 km-re lévő Da Nangba, ami Vietnám 3. legnagyobb városa immár a maga 1. milliós népességével, meg a kb. 2x ennyi turistával. Végtelen hosszú, homokos, viszonylag tiszta sekély tengerpartok, és valóban óriási hullámok, amik úgy csapnak a földhöz, mint egy profi birkózó. Persze nyilván nem véletlen volt kitéve mindenhol az úszni tilos tábla. Azért bizonyos keskeny ösvényeken beengednek az életmentők, akik nagyon figyelnek és szigorúak. Ezeken a részeken sincsenek kisebb hullámok, csak itt a víz nem befelé szívja az embert (már a 20 cm-es víz is simán kisodorja alólad a lábadat, és ha egyszer elesel meg sem állsz a nyílt vízig, ahol aztán próbálhatsz kiúszni ,ha addig nem fulladtál meg), hanem kifelé taszigálja. De a 2 embernyi hullámokban pancsolni elég kafa élmény. Jut eszembe, fürdőruhákat bekötni rendesen, mert könnyen előfordulhat, hogy a végén ruha nélkül jössz ki. Egyik nap körbemotoroztuk a kevésbé lakott részét a szigetnek, ahol szép erdők csendesebb öblök vannak. A természet csodaszép itt, de mégis keserű szájízt hagyott maga után a nap, mert egy-egy szebb partszakaszt a resort szállodák elfoglalnak, be sem lehet jutni ezekre a helyekre, a maradék pedig hiába lenne gyönyörű, mivel senki nem tartja magáénak, iszonyatos mennyiségű műanyag szemét van a parton. Ez egyébként jellemző itt nagyon, a szállodák pontosan a kerítés határáig takarítanak, 1 méterrel odább már vidáman tornyosul a szemét.  A városi végtelen hosszú strand a nagy hullámaival jött be nekünk legjobban.

Da Nang-ba szintén rengeteg kínai turista érkezik, és hogy kiszolgálják ízlésüket 50 méterenként van egy tengeri étterem, ahol pl. az élő homár kilója kb. 80 dollár körül van. Hatalmas akváriumokból választhat magának étket az ember, van itt minden tengeri táplálák, méteres fűrészes sügérek, óriási murénák, 6-7 kilós homárok, languszták, sáskarákok, kagylók, és ki tudja mi minden, a felét még képen sem láttuk ezelőtt.

Ha az ember rászán 5 percet, hogy elinduljon a tengertől ellentétes irányba, olyan éttermeket találhat, ahol akár fejenként 1 dollár alatt is jól lehet lakni, kisszékes helyeken.

A városról magáról pár szót. Itt kb. 10 évvel ezelőtt csak pár szálloda volt, én még erről hallottam, ezt reméltem. Ez az időszak már elmúlt, a tengerparton több 10 km hosszan hatalmas szállodák épültek, kisebbek, és óriásiak is, több száz! És még legalább 2x ennyi épül jelenleg is. Mi most szezonon kívül voltunk itt, nem volt túl nagy nyüzsgés, és el sem szeretném képzelni mi lehet itt csúcsszezonban. Egyben biztosak vagyunk, akkor nem szeretnénk itt lenni, hogy az itt szerzett élmények ne csorbuljanak!

Da Nangnak van repülőtere, és a további éjszakai buszozás helyett inkább repültünk a következő állomásra Saigonba (Ho Chi Minh város). Saigonnak fogom írni, mert így gyorsabb, amúgy szinte mindenki így nevezi a helyiek közül is.

Saigon (Ho Chi Minh)

Ez kicsit más világ volt az eddigiekhez képest. Egy város magyarországnyi lakossággal, 5-7 millió robogóval. Már eleve fura volt, hogy a repülő leszállásakor a reptértől jobbra, balra és minden irányba lakóházakat látunk. Valószínűleg egykor a város szélén állt a reptér, de mára szinte a város közepén van, bekebelezte ez a hatalmas betondzsungel.

Az utcákon, amik javarészt egyirányúak folyamatos a dugó, még robogóval is nehéz a közlekedés, autóval csúcsidőben lehetetlen, néha gyalog gyorsabb. De gyalogolni itt nem egy életbiztosítás. A motorosok, ha elfogyott az úttest, feljönnek a járdára, és ott nyomják a dudát. Itt gyalogosként senki sem vagy, nem véd senki, se törvény, se isten. Persze mi az indonéz és Hanoi tapasztalatok alapján egész jól elboldogultunk. Hallottuk a sok picsogást, hogy nem lehet átjutni az utakon, de az csak tapasztalatlanság. Vannak lámpák, amit a legtöbb autó és motor betart, úgy kb. a 70%-a. Ez elég arra, hogy át tudj kelni az úttesten. Határozottan, kiszámíthatóan és egyenletesen mozogva az úttesten a motorosok egyszerűen kikerülnek. A motoros tömeg, amit Évi egyszerűen csak a „masszaként” emleget egészen jól elboldogul itt. Én nem mernék motorozni ezen a helyen, nekik viszont ez a mindennapjaik része, nincs más lehetőség, és ahogy az egyik helyi fogalmazott, ha nincs motorod nem lesz csajod :-).

Az autók, (az azokra rakott adóval együtt) borzasztóan drága, de így is van bőven. Közlekedni minden nap viszont egy agyrém lehet velük. Mi párszor kipróbáltuk itt a motoros taxizás, még így is félelmetes érzés a „Massza részének lenni”. Van Saigonnak egy zajos úgynevezett hátizsákos negyede (Bui Vien és környéke) Ez a turista központ, bárok éttermek discok és drágaság, na meg zaj, éjjel és nappal! Mi pár km-rel arrébb szálltunk meg egy nagyon kis minden igényt kielégítő hotelben, ahol bejelentkezés után közölték, hogy bár nem volt kiírva a foglalós oldalon, de adnak ingyen reggelit, ingyen lehet használni a mosodát, szárítógépet. Mindezt kb. napi 13 dollárért. Teljes tisztaságban saját konyhával, wifivel, HBO-val, meleg vízzel, ingyen ivóvízzel kv+teával. Plussz mellettünk volt egy piac olcsó kajáldákkal. Itt úgy értem, mindenhez képest olcsó. Egy bagett tele hússal, zöldséggel kb. 180-200 Ft, egy pho kb. 300 Ft. A piac zárása után láttuk, hogy az egyik sarokban kitettek vagy 30 kisasztal kisszékkel, és valamit agyagedényekben, faszénen főzögetnek. A helyiek pedig teljes teltházat csináltak itt, az összes többi kajálda szinte üres maradt este a környéken. Na, ezt ki kell próbálni, gondoltuk. Azt sem tudva mit rendelünk kértünk 2 adagot. Béka volt, valami édeskés szószban, rizskásával zöld levelekkel. Igencsak finom volt, így érthető a tömeg.

Elmentünk 2 kirándulásra, amit úgy láttuk anyagilag legjobban helyi utazási irodával úszhatunk meg.

Megnéztük a Cu Chi alagútrendszert, ahol a Vietkong a helyiek segítségével évekig kitartott a háború idején a föld alatt. Kipróbáltuk az alagutakat, kissé nyomasztóak, de erről lehet találni máshol is leírásokat, a lényeg hogy nekünk tetszett. Mivel a Mekongot megnézni nekem bakancslistás dolog volt, oda is elmentünk, hajókáztunk a folyón a csatornákban, megnéztünk pár szigetet, szintén nem volt kidobott pénz.

Utolsó napon elmentünk a Bitexo Tower felhőkarcolóba ahol, kb. 7 dolláros összegért fel lehet menni a kilátó szintre és meg lehet csodálni felülről Saigont, valamint a folyó túlpartján épülő hihetetlen méretű új városrészt. Itt egyszerre épül minden, lakóparkok, plázák, felhőkarcolók, utak, minden. Kihalt még az egész, csak dolgoznak rajta, de egy egész városon egyszerre. Hihetetlen látvány, ha készen lesz Saigon a másfélszerese lesz.

Mui Ne

Pár napra ellátogattunk Mui Ne falucskába, ami érdekes módon oroszokkal van teli, hál istennek nem a rosszabbik fajtából, normálisan viselkednek, nem úgy, mint általában a nyaralóhelyeken. Mui Ne halászfalu volt, most tengeri ételek gasztro paradicsoma, a Da Nang-i árak töredékéért lehet itt tengeri herkentyűket enni. Amúgy Kite szörfös paradicsom a minden nap délutáni erős szél miatt. Saját mikroklímája van a helynek, ám a tengerpartja nem egy szép látvány, borzalmas mennyiségű főleg halászatból és egyéb műanyagokból álló szemét áll a partokon. A szebb részeket resortok foglalják el, és van egy két szép tengerpartja, de ott meg a Kiteosok szörföznek. Mi itt leginkább ettünk, meg ettünk. Elmentünk megnéztük a helyi nevezetességeket a Fehér és vörös homokdűnéket amik a szaharát idézik, csak kisebb területen. A folyamatos fújó szél miatt a homok szinte lehántja az ember bőrét, de jó kis élmény volt ez is. Egy régi uazzal utazgattunk egész nap, meg quadokkal a homokdűnék tetejére. A motelünknek volt egy kis medencéje egy csodaszép kis gondozott kerttel, úgyhogy a pancsolást itt oldottuk meg, nem volt kedvünk a forróságban a strandig lemenni, ahol a szél miatt amúgy sem igazi a fürdőzés.

Phu Quoc

A városi életet kipihenni elrepültünk Phu Quoc szigetére, mert azt olvastuk itt vannak Vietnám legszebb tengerpartjai. Ez valószínűleg így is van, bár Na Thrangot sajnos kihagytuk, ott még lehetnek szép helyek. Phu Quoc-ról azt hallottuk nagyon drága. Hát ez nem egészen így van. Ha a tengerparti homokban akarsz este vacsizni valamelyik part menti bárban iszogatni, akkor valóban megközelíti egy európai tengerparti üdülőhely árait. De minimális kis nézelődéssel olyan helyeket találtunk, ahol 4-5 dollárért ketten megvacsoráztunk (ennyiért már kagylót, halat, sört lehet kapni, szintén van lehetőség egy dollár körüli kajálásra.) Egyik este kb. 7 dollárért egy egész kb. 1 kilós friss tonhalat ettünk meg grillezve, az egész utunk kajáinak egyik csúcspontja volt! Van itt helyi házi készítésű sör, aminek litere 1 dollár alatt van! Szóval, ha azt mondják Phu Quoc drága, akkor azt a resortokra értik valószínűleg. Csodaklassz kis szállásunk volt, pici, de minden létező dologgal felszerelve + konyhahasználattal.

A víz itt már a Thai öböl része, kicsit másabb, mint az eddigiek, teli van planktonnal, aminek egy jó része medúza, és csípnek is! Persze nem úgy, mint a nagyok, amikor beléjük akadsz, és utána ég a seb mint a tűz, ezek csak olyan kis szurkálások, pillanatnyi „aú”-t kiváltó csípések, amiket pár nap után már észre sem veszel, Mi elneveztük csípős víznek :-). Ezen kívül itt is van bőven turista, de nem zsúfolt a hely, csodaszép pálmafás tengerpartok vannak, nyugodt vízzel bőséges napsütéssel. Mi a központtól kicsit távolabb, nyugodt részen voltunk, de a vízhez közel, nekünk ez így volt tökéletes. Pár napra motort is béreltünk, megnéztük a sziget másik oldalán lévő fehér homokos strandot, ami valóban csodaszép, ám mint minden  nem lesz ez így sokáig, mert már folyik az építkezés, itt is valami nagy resort fog tündökölni, de legalább a partot nyilván kitakarítják. Megnéztünk a sziget közepén egy kis patakot, ami egy klassz vízesésbe torkollik, igazán nagyszerű volt a hőség után a dzsungelben egy kis természetes édes vizű medencében pancsolni. Úgy láttuk  helyiek is örömmel jönnek ide. Visszafelé úton az erdőben összeakadtunk egy nagyobbacska majommal. Bár már sokat láttunk a fajtájából, de azok már mind hozzászoktak az emberekhez. Ez itt nem olyannak tűnt, nagyon jópofa találkozás volt, le akartam fotózni, de véletlen vakuval rávillantottam, ami után elszaladt és percekig csak távolról figyelt minket, mielőtt visszatért a félbehagyott mangójához. Phu Quoc, úgy tudjuk, vízum nélkül is látogatható, ha valaki a nemzetközi reptérről egyből ide jön. Érdemes kipróbálni, jó kis tengerpart, lehet menni horgászni, sznorkelezni, búvárkodni, vagy csak tengerparton tespedni, és jókat enni. Külön klassz élmény volt, hogy a focimeccsek után, ha a nemzeti válogatott nyert, megbolondult az egész város, és robogókkal autókkal fel alá mentek a főutcán, dudálva, zenélve, kiabálva  egyre nagyobb tömegben és láthatóan egyre több alkoholt elfogyasztva, nagyon örülve csapatuk sikerének.

Phu Quoc Vietnám utolsó állomása volt. Saigonba visszarepülve egy újabb csodaszép országban folytattuk utunkat. De arról majd a következő bejegyzésben olvashattok.