A megunhatatlan görög sziget, Kréta vadregényes tájai

 

Idén ősszel ismét Krétát választottuk a hosszú tél előtt még egy kis feltöltődésre. Hogy miért is Krétát? Lehet sokan felteszitek a kérdést, hogy miért megint oda mentünk, hisz már annyiszor voltunk ott (tavaly például 2-szer is). Ennek több oka is van. Először is, mert nagyon szeretjük. A görög vendégszeretet páratlan. Aztán aránylag közel van Ázsiához képest mindenképp :). Lehet menni fapadossal is, egy kis kézipoggyásszal. Olcsó repjegyet vadásztam le, mondjuk a tavalyihoz képest (na, akkor szuper olcsó volt) azért drágább volt valamivel. Mivel mindenképp ősszel és nem nyáron akartunk utazni, ezért időjárás szempontjából is Krétát találtuk a legjobbnak (itt tuti meleg van még szeptember végén is). Mondjuk még Ciprus is felmerült, hisz ott még októberben is lehet fürdeni, de aztán végül csak Kréta lett a befutó.

Szóval most 12 napot töltöttünk Görögország legnagyobb szigetén. Voltunk egy-két új helyen, ahol eddig még nem jártunk és végre sikerült túrázni is. Mivel ismét Kréta nyugati részére Chania-ba érkeztünk, így egyértelmű volt, hogy a nyugati kedvenc partokat keressük fel. Most már talán elmondhatom, hogy bejártuk Kréta szigetét és határozottan a nyugati beacheket találjuk a legjobbaknak. Nekünk legalább is mindenképp azok tetszettek. A keleti oldalon vannak még hasonló szép partok, de azért azok már tényleg messze vannak Chaniától. Autót mindig bérlünk, de nem szerettünk volna most annyit autókázni.

Azt azért jó tudni, hogy Kréta hatalmas. Ha valaki csak 7-10 napot tud itt tölteni, akkor vagy a nyugati részt, vagy a keleti részt tudja csak bejárni, attól függ, hogy melyik oldalra érkezik a repülője (Chania- nyugati oldal, Heraklion – keleti oldal). Mivel szinte csak szerpentines úton tudsz haladni, ezért sok idő el tud menni az autókázással. Mondjuk Krétán ez is hatalmas élmény.

Ha valaki nem szeretne autót bérelni természetesen úgy is nagy élményekben lehet része, de az autó azért nagyon nagy szabadságot tud adni, hisz olyan helyekre is eljuthatsz vele, ahol turisták nélkül gyönyörködhetsz a csodás tengerpartokban és a hegyekben. Ilyen helyeket Európában azért már nagyon keresni kell. Főleg, ahol fürödni is tudsz, nem csak sétálgatni.

Nyugat-Kréta legszebb partjai szerintünk: Falasarna beach, Kedrodasos beach, Elefonissi, Balos

Falasarna

A tenger most is tökéletes volt, hullámok is kevésbé voltak, szuperül lehetett úszkálni, a parton sétálni.

Kedrodasos beach

A nyugati partról lementünk a déli partra is pár napra, valamint eltöltöttünk pár napot a hegyekben is. Rájöttünk, hogy nekünk sokkal jobban bejönnek a kis krétai települések, mint a nagy turistás üdülőhelyek. Egy hegyi kis faluban szálltunk meg, itt tavaly is voltunk, és most sem csalódtunk benne. Egy baj volt vele, hogy estére mindig fújt a szél. És sajna nem kicsit. De nekünk így is tetszett. Láttuk, ahogy a szűk kis utcácskákban késő délután kiültek a helyiek beszélgetni. Nagyon krétai volt :) Hozzáteszem itt nagyon finomakat és nagyon olcsón tudtunk kajálni. Talán egész Krétán itt kajáltunk a legjobb áron. És a helyi bor isteni finom volt :)

A déli part híres strandjára a Preveli beachre innen mentünk. Autóval kb: 15 perc volt. Itt azért már volt kisebb tömeg, de még így is tudtuk élvezni.

A Preveli arról híres, hogy van egy természetes pálmaerdője és egy kis folyója, ami beleömlik a tengerbe. Körbe lehet sétálni a folyót a pálmaerdő között. Mi kétszer is körbejártuk egy nap, annyira bejött. Egyik irányban a pálmaerdőn keresztül sétáltuk, vissza pedig a folyón keresztül. Sokat nem pihentünk a parton :)

 

Preveli pálmaerdő

Útközben a Preveli strand közelében van egy régi olajfaliget, érdemes megállni és sétálni egyet.

 

A mostani útunk alatt volt két nap, amikor végre kellemesebb időjárás volt, így sikerült egy-két túrát is csinálni.

Plakias beach környékén (ez a déli parton van) túráztunk, valamint megnéztük a Kourtaliotiko szurdokot. A szurdok végén van egy kis vízesés, meseszép volt.

A kajákról szeretnék, még pár szót írni:

Aki már járt Görögországban az tudja, hogy a görögök aztán tudnak enni, nem viccelnek az adagokkal. Mi sokszor már félve rendeltünk, hogy nehogy megint nagy adagot kapjunk, mert akkor nem tudjuk megenni. Volt azért párszor ilyen.

Ettünk finoman elkészített bárányt, nyuszit, gyrost, souvlakit, dakost (helyi étel), görög és krétai salátát, természetesen a halat sem hagytuk ki (ez mondjuk saját készítés volt), ittunk finom helyi borokat és a helyi pálinkát a rakit. Éhesek soha nem maradtunk.

Dakos

Krétai saláta

A 2022-es szezon lassan már Krétán is véget ér, ilyenkor októberben már sajnos többször lehet eső, a hőmérséklet 20-25 °C között van. A fapados járatok még októberben közlekednek ugyan, de sajnos ilyenkor már fel kell készülni egy-egy esőre, vagy hűvösebb napra.

Ha még több képet szeretnél látni a krétai utazásainkról keresd meg facebook oldalunkat is, a Hív a világ blog oldalt.